» Elérhetőségek

Alapítvány neve:

Kallódó Ifjúságot Mento Misszió Támogató Alapítvány

Cím:

7696 HIDAS Kossuth u. 62

Telefonszám / Faxszám:

+36-30/272-4224

Adószám:

19028248-1-02

A Kallódó Ifjúságot Mentõ Misszió Támogató Alapítvány

1990-ben létrejött civil szervezet, melyet református lelkészek és presbiterek alapítottak egyházi támogatással, meglátva a szenvedélybetegek társadalmi kirekesztettségét és érzékelve az ellátórendszer hiányosságait. Az alapítvány 2000-tõl kiemelt közhasznú civil szervezet, mely státusz deklarálja, hogy a szervezet fontos állami feladatot vállal át, amennyiben megszervezi és jogszerûen mûködteti azokat a szciális ellátásokat, melyekben a szenvedélybetegség hatékonyan kezelhetõ. Ennek a célnak az érdekében a kezdeni rehabilitációs, bentlakásos kezelési formát az Alapítvány kibõvítette a megkeresõ tevékenységet is vállaló Közösségi Ellátással illetve a rehabilitációból kikerültek számára Védett Szállás keretrendszerében mûködõ Átmeneti Intézmény kialakításával. Ezen három ellátási terület fenntartói feladatait az Alapítvány látja el.

Mivel az Alapítvány civil szervezet, ezért adományokat, pénzbeli és természetbeli támogatásokat köszönettel fogad és használ fel a szenvedélybetegség kezelésére.

Adószámunk: 19028248-1-02

7696 Hidas, Kossuth u. 62.

Beszámolók

Közhasznúsági jelentés 2009 (2010.01.30.)

Közhasznúsági jelentés 2008 (2009.02.18.)

Közhasznúsági jelentés 2007 (2008.02.28.)

Közhasznúsági jelentés 2006 (2007.01.25.)

Hálaadó Ünnep Zsibriken

(20 éves jubileumról szóló cikk, megjelent a Reformátusok Lapjában, 2010. szeptember 30.)

Húsz éve csak lovas kocsival és gyalog lehetett eljutni a Mõcsény melletti Zsibrikre. Az egykori sváb faluban akkor már csak tizenkét ember lakott. Azóta már sokan voltak hosszabb-rövidebb ideig a falu lakói – ugyanis az itteni, felújított parasztházakban mûködik az egyik világszínvonalú, magyarországi drogterápiás intézmény, a Kallódó Ifjúságot Mentõ Misszió Támogató Alapítvány (KIMMTA) zsibriki otthona, amelynek húszéves fennállását ünnepelték szeptember 24-én a faluban a volt és jelenlegi lakók, segítõk, támogatók, illetve a környékbeli rehabilitációs otthonok képviselõi a tavasziasan szép idõben.

Mõcsény vasútállomásnál csak egy apró nyíl jelzi az utat Zsibrik felé. A településre vezetõ, mintegy öt kilométeres betonozott bicikliutat – amelyet elszórtan elhelyezett vaskapuk védenek a nagyobb gépjármûvektõl – tizenöt éve adták át. A falu egyetlen utcája –egy-két házat leszámítva – szinte teljesen a misszió tulajdona, ami egyszerre valósít meg ember- és falurehabilitációt. Itt, a szakszerûen felújított, Magyarországon egyedülálló fachwerk házakban élnek huszonketten azok a szenvedélybeteg férfiak, akik szeretnének megtanulni együtt élni betegségükkel, vagy, ahogy Szabó Judit, az intézmény vezetõje fogalmaz: jobb emberré válni. „A szenvedélybetegség az egyik legfájdalmasabb útja az emberi fejlõdésnek, de ez egy lehetséges és nagyon fontos út. Ha a szenvedélybetegséget nem tragédiaként, hanem lehetõségként kezdjük el értelmezni, akkor sokkal több erõt tudunk hozzátenni a gyógyuláshoz” – véli az intézményvezetõ. Az ünnepségen Szabó Gábor nagykõrösi lelkipásztor hirdetett Igét – tizenhét éve maga is zsibriki lakosként tette le a poharat. A Jel 2 és 3 válogatott versei alapján kiemelte: Isten tud a tetteinkrõl. „Egy szenvedélybeteg számára nincs is ennél félelmetesebb mondat, hogy Isten mindent tud már akkor, amikor én még menekülök a titkom, függõ, megkötözött voltom elõl” – mondta az igehirdetõ, és hozzátette: az a nagy kérdés, hogy mi tudjuk-e, hogy Jézus a keresztre ment értünk, hogy az övéi lehessünk. Prédikációjában elmondta: nagyon hálás azért, hogy húsz éve minden nap bizonyságot tesznek Zsibriken a szabadító Úrról – így lehetett belõle, a hajléktalanból is négydiplomás ember, boldog családapa. „A ruha, ami rajtam volt, volt az egyetlen tulajdonom” – emlékezett vissza Zsibrikre érkezésére Centgráf Károly, a ráckeresztúri drogrehabilitációs otthon munkatársa, aki tizennyolc éven át volt drogfüggõ. Mint mondta, sem célja, sem értelme nem volt az életének addig, amíg meg nem ismerte az Urat. „3-4 hónap ittlét után imádkoztam elõször – másnap már tudtam, hogy õ létezik” – mondta a bizonyságtevõ, és hozzátette: minden azon múlik az életben, hogy milyen a kapcsolatunk Istennel.
Topolánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelõzési Intézet igazgató-helyettese elõadásában a magyarországi drogrehabilitációs intézetek huszonnégy éves történetérõl és a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségérõl beszélt. Mint elmondta, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján elindult kezdeményezések fontos problémát láttak meg, annak ellenére, hogy sem állami, sem egyházi támogatást nem kaptak. „A semmibõl, a nem akarásból jött létre ez az egymást ünnepelni tudó hálózat – de ez is csak a függõk töredékének elég” – hívta fel a figyelmet az elõadó.
Az ünnepségen megemlékeztek az alapítvány két fontos támogatójáról is, akiknek emlékét márványtábla hirdeti a fõépületen. Gábor Andor amerikai milliomos jelentõs összeggel támogatta az alapítványt – tíz évvel ezelõtt kilencmillió forinttal segítette a házak felújítását abból az alapítványtól, amit rajongásig szeretett, de súlyosan alkoholbeteg felesége emlékére hozott létre. A tavaly elhunyt Éri István régész-történész ennek az alapítványnak a kezelõjeként állt ott tapintatos támogatásával az intézet fiatal vezetõi mögött – egész életútján értékeket próbált menteni és megõrizni. Neki köszönhetõ, hogy a helyreállított kézmûves ház mûemléki védettséget kapott.

Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus, az Integrált Drogterápiás Intézet (INDIT) Közalapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy az egyéni problémák különbözõ terápiás rendszereket tesznek szükségessé, így nemcsak a medikalizált intézeteknek, hanem a közösségi terápiára épülõ programoknak is létjogosultságuk van. Nagy Janka Teodóra pedig a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Fõiskolai Karán immár huszonegy éve folyó szociális munkásképzésrõl szólt – hallgatói rendszeresen járnak Zsibrikre gyakorlatra. Szabó Judit intézményvezetõ ezek kapcsán kiemelte: jó, hogy Magyarországon nem válik úgy szét az egyházi és állami drogrehabilitáció, mint például Görögországban, ahol a különbözõ szervezetek nem is tudnak egymásról.

Az egész napos program közben többször is énekeltek a zsibriki zeneterápiás mûhely tagjai, már akit nem kötött le a munka – ugyanis Bimbónak, a híres zsibriki tehénnek, az õ kisborjának, valamint a disznóknak is enni kellett adni. „Ami itt van, azt nem a csoda, hanem sokak kitartó munkája tette lehetõvé” – emelte ki Szabó Judit, amikor az ünnepség keretében egyen-egyenként megköszönte az intézmény minden volt dolgozójának, hogy idõt áldozott életébõl Zsibrikre, a mindenkori zsibrikiekre.

Bagdán Zsuzsanna

A Kallódó Ifjúságot Mentõ Misszió Támogató Alapítvány honlapja a Nemzeti Civil Alap támogatásával valósult meg!